Az író megjegyzése

Üdv mindenkinek! Most még nem hozom az új fejezetet, de nem sokára, ígérem. Helyette most egy-két infót az írásomról, a történetről és egyebekről. Először is: frissítések kb két hetente lesznek, valószínűleg pénteken, de legkésőbb vasárnap. Remélem, mindenkinek tetszik a történet, igyekszem. Amúgy, mindenkinek, aki hirdetne, nagyon hálás lennék, és én is hirdetném (nem csak itt, hanem deviantart-, fanfiction-, neon-, és youtube fiókomon is). Különben, nem azért mondom, de, légyszíves, ha olvasod, mond el róla a véleményed, írj komit.
Amúgy mostantól ilyen színnel írom az író-i megjegyzéseket!
Mindent nagyon köszönök és üdv.: Scarlett Rose

Abigail kinézete

Nem szabad feladni!

Nem is értem, miért is tettem ezt. Jó, hisz egy házasság elöl menekültem, de pont én? Julia inkább tenne ilyet, hisz ő bátor. De én? Én csak egy visszahúzódó lány vagyok, nem bátor tettekre születtem. Egyszerűen csak bele kellett volna törődnöm a sorsomba, ahogy mindig is tettem. Ha ottmaradtam volna, akkor nem sokára már férjet választanának nekem, akihez hozzámennék, gyerekeink születnének, majd nekik is ez lenne a sorsuk. Rólam senki se hitte volna, hogy elszökök. Olyan tökéletes volt az életem! És minden egyszeriben elromlott. Miközben ezeken gondolkozott, Abigailt lassan elérte az álom.

Reggel, mikor felébredt, még mindig kételyek gyötörték, de rájött, felesleges ezen gondolkoznia, hisz haza már úgyse mehet. Így hát komoly elhatározást tett: kezdeni fog valamit magával! Legelőször megette a kenyeret, amit odakészített magának az útra, majd elindult vizet keresni. Vagy félóra gyaloglás után elérkezett egy tóhoz, aminek a vize kristálytiszta volt. Pont ez kellett neki! Először is feltöltötte a kulacsát és ivott, majd miután megbizonyosodott róla, hogy senki sincs a közelben, levetette a ruháit, és megfürdött. Fürdés után, miközben a parton pihent, rájött, mit kell tennie: Elmenni Londonba! Úgy is tudta, hogy nem messze laknak Londontól, és így könnyen el is juthat oda, alig pár hét alatt! Bár azt még nem tudta, mit fog Londonban csinálni, de „mindent a maga idejében” mondogatta magában. Miután ezt elhatározta, elindult, egyenesen előre, hátha, miután kiér az erdőből, talál egy falut, ahol megmondják neki, merre van London. Pont úgy történt, ahogy sejtette, és így már tudta, hogy merre kell mennie. A faluban pont egy idős hölgytől kérdezte meg az utat, aki, miután megmondta a választ, kérdezősködni kezdett.

-És, ha tudhatnám, egy magadfajta fiatal lányt miért érdekli az út Londonba? És, miért megy egyedül? Nem akarok neked rosszat, csak segíteni szeretnék.

-Sürgősen el kell jutnom Londonba. Pontosabban nem is olyan sürgősen, tudja csak… Nem tudom, mit tegyek, és, ha eljutok Londonban, majd ott… Őszintén, nem tudom, mit csinálok majd ott, az majd kiderül. A legfontosabb, hogy menjek valamerre.

-Nagyon úgy tűnik nekem, hogy menekülsz valami elől. Tán valami baj történt? Hidd el, nekem nyugodtan elmondhatod, én nem mondom el senkinek se.

-Az igazság az, hogy elhagytam az otthonomat, hogy megmeneküljek egy nemkívánatos házasságtól. Ezért vagyok egyedül, és ezért szeretnék eljutni Londonba.

-Ha ez a problémád, talán még segíteni is tudok. Van-e pénzed lányom? Ételed, italod elég?

-Igazából csak nagyon kevés pénzem, de nem mennék vele sokra. Sajnos semmilyen ételem sincs már, kivéve pár falat kenyeret, és vizem is csak annyi van, ami a kulacsomban maradt.

-Hát, akkor kövess, és én ellátlak útravalóval.

Abigail követte, s bár idegen volt, mégis megbízott benne, hisz más döntése úgy se volt, és az asszony teljesen meg is értette. Eközben az asszony elindult egy épületbe be, egyenesen egy konyhába. Ott sokáig keresgélt, közben sok mindent összehordott, s már az asztalon egy nagy kupac tárgy hevert, mikor így szólt:

- Jelenleg ennyi ételt és italt tudok neked adni, ezeket tedd el, és várj egy pillanatot.-Ekkor behozott egy pénzel teli erszényt-Tessék, ez a tiéd-s odaadta Abigailnek.

-Köszönöm, de nem fogadhatom el ezeket. Ez az öné.

-Ha, az egészet nem is, de egy részét feltétlen vidd magaddal, hogy tényleg eljuss nekem Londonba, és aztán szép életed legyen. Hát, akkor indulj is!-Ezzel átölelte a lányt.

-Köszönök mindent anyám!

Ezután kifutott a házból, egyenesen az utcára, ahol óriási tömeg volt. Abigail azonban nagyon figyelmes volt, egy percre sem tévesztette szem elöl az utat, amin mennie kellett. Lassan ki is ért a városból, s szántóföldek mellett haladt el, pont úgy, ahogy azt az asszony előre megmondta. Aztán, a szántóföldeket felváltotta az erdő. Abigail nyugodtan sétált, s viszonylag gyorsan is haladt, ám már igencsak elfáradt, ezért letelepedett egy fa tövében, s elkezdett enni.

A menekülés

A lány menekült, menekült minden elöl, ami őt körülvette. Nem hitte volna, hogy egyszer ezt kell tennie. Miközben ezen gondolkozott, futott előre, a sötét erdőben. Nem volt választása, megmondták neki, hogy mit kell tennie, de ő nem tudott beletörődni, ezért elhagyta otthonát. Amikor már vagy egy órája folyamatosan futott, egy nagy fa gyökereiben felbukott, s bárhogy próbálkozott, nem sikerült felállnia, hisz semmi már energiája sem volt. Mivel nem tudott továbbmenni, összehúzta, és átölelte lábait, és elkezdett gondolkozni az életéről…

15 évvel ezelőtt született, egy nemesi család első gyermekeként. Már ekkor is mindenkit elbűvöltek a nagy zöld szemei, és amikor ezekkel a szemekkel anyjára pillantott,  az rájött, mi legyen a lánya neve: Abigail. Nagyon nyugodt kisbaba volt, nem sokat sírt, mindig mosolygott, és nagyon gyakran nevetett. A fiatal pár nem is lehetett volna boldogabb, hisz mindenük megvolt, ami csak kellett: volt otthonuk, egy szerető párjuk, elég jómódúak is voltak, és most már egy tökéletes gyermekük is született. Kell ennél több? Nem hiszem. Három évre rá, megszületett két öccse is: Timothy és Brian. Timothy-val és Abigail-lel ellentétben Brian nagyon élénk gyermek volt, minden rosszaságban benne volt, és legtöbbe Timothy-t is belerángatta. Ezzel ellenben nagyon jó szíve volt, és ha arra került sor, hogy valaki bántani akarta Timothy-t vagy Abigailt, egyből a védelmükre kerekedett, és legtöbbször sikerült is megvernie a támadókat, hisz nagyon erős és furfangos volt. Amikor épp az erdő széli mezőn játszottak a gyerekek a barátaikkal, mindenki őket figyelte. Nem is csoda, hisz Briannek kék szemei, és szőke haja volt, Timothy-nak szőkés barnás haja és gyönyörű barna szemei voltak, s fiú létére mégis mindenkit elbűvölt ezekkel. Abigail már ekkor is gyönyörű volt, de nem az a tipikus szépség, aki után mindenki ábrándozott. Nem volt szőke haja, se kék szeme, a bőre sem volt fehér, és az alakja sem volt jó. Pont ellenkezőleg, hosszú, barna, göndör haja, zöld szeme, enyhén barna bőre és karcsú testrészei voltak. Ezek összessége, valamint a személyisége miatt tartották különlegesnek, rejtélyesnek, elbűvölőnek és, akik ilyennek látták, azok használták a gyönyörű jelzőt rá. Amikor ők hárman egymás mellett álltak, senki ember fia meg nem mondta volna róluk, hogy testvérek. Épp ezért figyelte őket mindenki.

Amikor Abigail 11, Brian és Timothy 8 éves lett, megszületett húguk, Daisy. Ő leginkább az édesanyjukra hasonlított, hisz fehér bőre, szőke haja és kék szeme volt. A gyerekeknek nagyon jó kapcsolatuk volt mind egymással, mind a szüleikkel. Mivel nemesek voltak, és mivel anyjuk is tanult sok dolgot ilyen idős korában, Brian, Timothy és Abigail tanultak írni, olvasni, számolni és sok zenével kapcsolatos dolgot is. Ekkor jöttek rá, bármilyen örökmozgó is Brian, ha a kezébe adnak egy rebeket, bármit el tud játszani, Timothy a lantot pengeti ügyesen, és bármennyire is szerény és visszahúzódó is Abigail, a hangja egyszerűen fenséges. De nem csak a zenéhez értettek a gyerekek, hanem szinte, ha bármihez hozzáfogtak, az jól sikerült nekik. Abigail nemrég töltötte be a 15-öt, és már jelentős számú udvarlóra tett szert, hiszen mindenkivel rendes volt és megértő, és szívesen segített mindenkinek. Volt egy legjobb barátnője is, Julia, aki a szomszédban lakott. Julia gyakran megemlítette neki, hány udvarlója van, de ő ekkor mindig csodálkozott, hisz nem nagyon figyelt erre oda, hisz inkább a könyveket bújta, mint fiúkkal csevegett. De bárhogy halasztgatta a dolgot, egyszer a szülei mégis felemlítették azt, hogy már lassan elég idős a házassághoz. Mivel a szülei szerelemből házasodtak, megkérdezték először őt, hogy van-e valaki az udvarlói közül, akit viszontszeret. Mivel Abigail nem igazán törődött az-az udvarlóival, így nem tudott választani, és még egyébként sem akart megházasodni, ezért nemet mondott a szüleinek, abban a reményben, hogy szülei elhalasztják ezt a kérdést addigra, amíg nem talál egy olyan embert, akivel viszontszeretik egymást. Ám a szülei nem így cselekedtek, hanem azt mondták, hogy arra a napra rá két hónapra meglesz a lányuk eljegyzése, hisz attól féltek, ha akkor nem adják férjhez a lányukat, később már nem lesz kérője. A lány hallotta, hogy a szülei erről beszélnek, és elgondolkozott, mit is kéne tennie. Tudta, hogyha akkor egyszerűen nem gondol a dologra, azzal nem oldódik meg, ezért egy terv kellett neki. Ám olyan ideges volt, hogy semmi sem jutott eszébe, ezért engedélyt kért szüleitől, hogy áthívhassa barátnőjét, és ezt meg is kapta, hisz még csak kora délután volt.

Nem sokkal később Mikor már Julia is ott volt, közösen agyaltak, de semmi sem jutott az eszükbe. Ekkor Abigail-nek egy fantasztikus ötlete támadt, de nem osztotta meg barátnőjével, hisz félt, hogy akkor Julia megpróbálja megakadályozni őt. A terve az volt, hogy összecsomagol mindent, ami feltétlen szükséges neki egy táskába, és még aznap éjszaka kioson otthonról, hogy megmeneküljön a nem kívánt házasság elöl. Tudta, hogy ha szülei nem találják, elkezdik keresni őt, így miután elköszönt Juliától, akivel megígértette, hogy sohasem felejti el, bármi is történjen, szólt a szüleinek, hogy holnap korán reggel, még hajnalban elmegy egy távoli mezőre, amit nemrég fedezett fel, és így valószínűleg csak az indulása másnapjának estéjére fog hazaérni, addig ne keressék. A szülei hosszas kérlelés után elengedték lányukat. Este, mielőtt lefeküdt, Abigail elköszönt öccseitől és húgától. Ekkor egy pillanatra elbizonytalanodott, hisz rájött, mennyire is fog neki hiányozni a családja, de ekkor már nem volt visszaút, el kellett mennie. Ezután bement a szobájába, és elgondolkozott, mi is kellhet neki az útra. Betette kedvenc könyvét, a naplóját, gyógynövényeit szépen, tasakokban elrendezve, ékszereit, egy elegáns ruhát és a kedvenc ruháját, valamint egy kevéske pénzt és egy kevés enni és innivalót, hogy amíg nem találja ki, hogy hova megy, addig is meg tudjon élni valahogy. Mikor már kész volt, gyorsan elköszönt a szüleitől, akik csak azt hitték, hogy azért most köszön el, mert holnap túl korán indul. Az elköszönés után írt két levelet: Egyet Julianak, amiben mindent elmondott neki, valamint egyet a családjának, amit az első levélbe rejtett bele, azzal az utasítással Julianak, hogy adja oda a családjának. Mikor kész volt a levelekkel, betette őket a fiókjába, hisz tudta, ha eltűnik, akkor úgy is átkutatják a szobáját, és Julia azt a fiókot fogja kinyitni. Ezután vett egy kellemes, meleg fürdőt, hisz ki tudja, mikor lesz ilyenre legközelebb lehetősége. Mikor már teljesen kész volt, megbizonyosodott róla, hogy már mindenki alszik, megfogta a táskáját, majd halkan kiosont az ajtón, és amint kiért a kapun, elkezdett futni... Hát így került ide.