Nem is értem, miért is tettem ezt. Jó, hisz egy házasság elöl menekültem, de pont én? Julia inkább tenne ilyet, hisz ő bátor. De én? Én csak egy visszahúzódó lány vagyok, nem bátor tettekre születtem. Egyszerűen csak bele kellett volna törődnöm a sorsomba, ahogy mindig is tettem. Ha ottmaradtam volna, akkor nem sokára már férjet választanának nekem, akihez hozzámennék, gyerekeink születnének, majd nekik is ez lenne a sorsuk. Rólam senki se hitte volna, hogy elszökök. Olyan tökéletes volt az életem! És minden egyszeriben elromlott. Miközben ezeken gondolkozott, Abigailt lassan elérte az álom.
Reggel, mikor felébredt, még mindig kételyek gyötörték, de rájött, felesleges ezen gondolkoznia, hisz haza már úgyse mehet. Így hát komoly elhatározást tett: kezdeni fog valamit magával! Legelőször megette a kenyeret, amit odakészített magának az útra, majd elindult vizet keresni. Vagy félóra gyaloglás után elérkezett egy tóhoz, aminek a vize kristálytiszta volt. Pont ez kellett neki! Először is feltöltötte a kulacsát és ivott, majd miután megbizonyosodott róla, hogy senki sincs a közelben, levetette a ruháit, és megfürdött. Fürdés után, miközben a parton pihent, rájött, mit kell tennie: Elmenni Londonba! Úgy is tudta, hogy nem messze laknak Londontól, és így könnyen el is juthat oda, alig pár hét alatt! Bár azt még nem tudta, mit fog Londonban csinálni, de „mindent a maga idejében” mondogatta magában. Miután ezt elhatározta, elindult, egyenesen előre, hátha, miután kiér az erdőből, talál egy falut, ahol megmondják neki, merre van London. Pont úgy történt, ahogy sejtette, és így már tudta, hogy merre kell mennie. A faluban pont egy idős hölgytől kérdezte meg az utat, aki, miután megmondta a választ, kérdezősködni kezdett.
-És, ha tudhatnám, egy magadfajta fiatal lányt miért érdekli az út Londonba? És, miért megy egyedül? Nem akarok neked rosszat, csak segíteni szeretnék.
-Sürgősen el kell jutnom Londonba. Pontosabban nem is olyan sürgősen, tudja csak… Nem tudom, mit tegyek, és, ha eljutok Londonban, majd ott… Őszintén, nem tudom, mit csinálok majd ott, az majd kiderül. A legfontosabb, hogy menjek valamerre.
-Nagyon úgy tűnik nekem, hogy menekülsz valami elől. Tán valami baj történt? Hidd el, nekem nyugodtan elmondhatod, én nem mondom el senkinek se.
-Az igazság az, hogy elhagytam az otthonomat, hogy megmeneküljek egy nemkívánatos házasságtól. Ezért vagyok egyedül, és ezért szeretnék eljutni Londonba.
-Ha ez a problémád, talán még segíteni is tudok. Van-e pénzed lányom? Ételed, italod elég?
-Igazából csak nagyon kevés pénzem, de nem mennék vele sokra. Sajnos semmilyen ételem sincs már, kivéve pár falat kenyeret, és vizem is csak annyi van, ami a kulacsomban maradt.
-Hát, akkor kövess, és én ellátlak útravalóval.
Abigail követte, s bár idegen volt, mégis megbízott benne, hisz más döntése úgy se volt, és az asszony teljesen meg is értette. Eközben az asszony elindult egy épületbe be, egyenesen egy konyhába. Ott sokáig keresgélt, közben sok mindent összehordott, s már az asztalon egy nagy kupac tárgy hevert, mikor így szólt:
- Jelenleg ennyi ételt és italt tudok neked adni, ezeket tedd el, és várj egy pillanatot.-Ekkor behozott egy pénzel teli erszényt-Tessék, ez a tiéd-s odaadta Abigailnek.
-Köszönöm, de nem fogadhatom el ezeket. Ez az öné.
-Ha, az egészet nem is, de egy részét feltétlen vidd magaddal, hogy tényleg eljuss nekem Londonba, és aztán szép életed legyen. Hát, akkor indulj is!-Ezzel átölelte a lányt.
-Köszönök mindent anyám!
Ezután kifutott a házból, egyenesen az utcára, ahol óriási tömeg volt. Abigail azonban nagyon figyelmes volt, egy percre sem tévesztette szem elöl az utat, amin mennie kellett. Lassan ki is ért a városból, s szántóföldek mellett haladt el, pont úgy, ahogy azt az asszony előre megmondta. Aztán, a szántóföldeket felváltotta az erdő. Abigail nyugodtan sétált, s viszonylag gyorsan is haladt, ám már igencsak elfáradt, ezért letelepedett egy fa tövében, s elkezdett enni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése