2011. december 19., hétfő

Jó barátok

  • Jó irányba megyek?-kiáltott hátra Abigail
  • Persze! De most már várj be!
  • Azt várhatod! Érj inkább utol!
  • Meglesz, ígérem!
Meg futottak így egy ideig, ám Daniel szánt szándékkal nem érte utol a lányt, hisz helyette kitalált valami mást. Nem sokára elértek egy folyóhoz.
  • Ide jöttünk?
  • Igen. Hát, nem is tetszik?
  • De, szép. Itt meg is itathatod a lovad.
  • Ez volt az egyik tervem.
  • És a másik?
  • Elmondom, csak előtte tegyél meg nekem néhány dolgot.
  • Mi lenne az?
  • Vedd le a cipődet, és tedd le a táskád.
  • Miért?
  • Itt puha a fű, valamint bele tudod mártani a lábad a vízbe.
  • Hát, ha szeretnéd.
Ám, mikor hátat fordított a fiúnak, az belelökte a folyóba, eláztatva ezzel a lány ruháját teljesen.
  • Ez meg mire volt jó? Mostantól a tegezésnek vége, és egyedül utazom, döntöttem. Legalább, ha egyedül jöttem volna, akkor nem lökött volna senki sem bele a vízbe!
  • Sajnálom! Igazán nem akartam rosszat, csak meg akartalak viccelni.
  • Rendben. De, ha belökött, akkor legalább segítsen kijönnöm!
  • Ha tegezel, akkor igen.
  • Rendben, tegezlek. De, most légy szíves segíts!
  • Rögtön segítek!
A fiú már nyújtotta is a kezét, hogy kihúzza, de helyette a lány behúzta őt is a vízbe.
  • Visszakaptad!-felelte a lány nevetve
  • Majd meglátjuk ki nevet a végén…-ekkor egy nagy adag vizet fröcskölt a lány arcába
  • Én fogok nyerni!
Ekkor elkezdődött egy szinte véget nem érő vízi csata. Mindenféle trükköket bevetettek egymás ellen, de végül mindketten nyertek. Mikor véget ért a nagy csata, kimentek a partra száradni, s közbe beszélgettek. Igen hamar el is aludtak. Nem sokkal később Abigail felébredt, majd körülnézett. Hirtelen felugrott, és odaszaladt a táskája mellé. A nagy aggodalmát az okozta, hogy Daniel karjaiban ébredt. Mit gondolnának róluk mások, ha így látnák őket? Azt hogy szerelmesek, vagy szeretők? De, hisz ők csak útitársak, semmi sincs közöttük! Ám, miközben így gondolkozott, a lábai még mindig vizesek voltak, és sikerült megcsúsznia a füvön. A feje nagyot koppant a földön, amire Daniel is felébredt. Nagyot nézett, hisz a lány, ki nem sokkal korábban a karjaiban feküdt, most a földön fekszik. Ám, nem gondolkozott sokat, hanem odarohant a lányhoz.
  • Jól vagy?
  • Persze, csak sikerül elcsúsznom. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy két napon belül egyszer majdnem főbe lőnek, és egyszer pedig magamtól esek egy hátas.
  • Valóban nem találkoztam még olyan lánnyal, akivel mindkettő ilyen rövid időn belül megtörtént.
  • De, akkor legalább már induljunk.-mondta, s közben vette a cipőjét és a táskáját.
  • Rendben. Ülj fel mögém a lóra, s már indulhatunk is!

2011. december 17., szombat

Beszélgetés a valódi énükről

Reggel egy lány nyitotta ki Abigail ajtaját. A lány a fogadós lánya volt.
  • Jó reggelt kisasszony! Egy úr várja önt reggelire.
  • Jó reggelt önnek is! Köszönöm szépen, hogy szól! Egy pillanat és már kész is vagyok!
Daniel valóban rá várt. Ám, sokkal inkább őt várta, s hogy vele legyen, minthogy azt, hogy indulhassanak. Szerencséjére nem kellett sokat várnia.
  • Jó reggelt Abby!
  • Jó reggelt! Jól aludt?
  • Köszönöm, igen. De…
  • De mi a baj?
  • Miért magáztál? Tegnap még nem így volt, vagy rosszul emlékszem?
  • Igazából már tegnap is magáznom kellett volna, sajnálom, udvariatlan voltam.
  • Tudod mit? Még úgy is sok időt vándorlunk együtt, sokkal egyszerűbb, ha tegezzük egymást.
  • Ha szeretné! Bocsánat, szeretnéd!
  • Természetesen. Ha ezt már megbeszéltük, indulhatunk is, majd ha úton leszünk, akkor még beszélgethetünk.
  • Hát, akkor mire várunk?-felelte immár mosolyogva
Felültek a lóra, ám mindketten csöndben maradtak, arra várva, hogy a másik szólaljon meg előbb. Végül Daniel törte meg a csöndet.
  • Mesélj még magadról Abby!
  • De hát én már meséltem magamról!
  • De nem magadról meséltél, hanem a származásodról. Én rád vagyok kíváncsi!
  • Mit meséljek?
  • Bármit!
  • Imádok olvasni, bár erre valószínűleg már te is rájöttél. Mivel én vagyok a legidősebb, mindig az én felelősségem volt a testvéreimre vigyázni. Nekem kellett nagynak lennem, pedig alig három évvel vagyok csak idősebb náluk. Anyám is gyakran velünk van, bocsánat, volt, és szeretett is minket, de…de neki is megvoltak a maga dolgai. A legjobb barátnőm Julia volt, pedig ő teljesen már mint én. Ő bátor, mindig tudja mit akar és meg is harcol azért. Ha tudta volna, hogy azt tervezem, hogy elszökök…biztos megakadályozott volna. Bevallom, nem vagyok olyan, mint hasonló korú lányok. Nem a bálokon jár állandóan az eszem, még nem voltam sose szerelmes, ilyenekről csak a könyvekben olvastam. De, miért okoznak az emberek fájdalmat azoknak, akiket szeretnek? Erre a kérdésre sehol sem leltem választ, egy könyvben sem. Talán, ezért is zárkózok a könyvek világába. Ott nem akar senki se bántani engem. Nem mintha már nagyon bántottak volna, de nem lehetek benne sose biztos. Mi van, ha megszeretek valakit, aki nem szeret viszont? Vagy, viszontszeret, de mégis bánt? Ezekbe nem tudnék beletörődni. Remélem elég részletesen írtam le mindent.
  • Részletesen? Ez nem kifejezés. De, ne ijedj meg, nagyon élvezetes volt.
  • És, mi van veled?
  • Mi lenne?
  • Mesélj most te! Te már voltál szerelmes? És, milyen az életed?
  • Milyen is az életem? Átlagosnak mondható. Pontosabban, nem olyan mint a tiéd. Hát, egyszerűbb, ha elmondom, de előtte még egy dolgot megtennék.
Ekkor leszállt a lóról.
  • Ezt meg miért tetted?
  • Így könnyebben a szemedbe tudok nézni, és, mivel úgy sem sietünk annyira, ezért nyugodtan mehetünk így.
  • Ha szeretnéd. De, ne gyalogoljak inkább én?
  • Egy hölgy gyalogoljon helyettem? Ezt nem engedhetem még neked sem meg.
  • Ha ezt már nem is, akkor legalább mesélj te magadról!
  • Akkor kezdem is. Bevallom, szerelmes még nem voltam én sem, pedig a szüleim örülnének neki, hisz a bátyáim is 18 éves koruk körül házasodtak meg. A szüleim már javasoltak különböző lányokat, de szerintem van még időm választani. Az idősebbik bátyám öt, a fiatalabbik három éve házasodott. Gyakran gondolkozom, azon, hogy milyen is lesz a jövőm. Bár, ha a szüleimen múlik, egy éven belül megházasodok én is valami kisasszonykával, és, mivel a bátyáim elköltöztek, megkapom a családi birtokot. Szép jövő, nem? De, hogy magamról is meséljek, imádok vadászni, amit gyakran meg is teszek. A szüleim mindenre megtaníttattak, amire csak szükséges lehet. Apám után, majd nekem kell átvennem a helyét, amiről mindkét bátyám lemondott a választottjukért. Igazából, én mindezt teljesen feleslegesnek tartom. Mindent, ami körülvesz. Vagyok, aki vagyok, és teszek, amit teszek. De, sajnos ez nem így működik, és ez ellen én semmit sem tudok tenni.
  • Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velem.
  • Neked bármikor. Egy dolog azonban még érdekelne veled kapcsolatban.
  • Mi lenne az?
  • Hány éves vagy?
  • 15.
  • Máris többet tudok.
Erre mindketten elkezdtek nevetni. Haladtak tovább az úton, és beszélgettek. Észre sem vették, hogy közben egyre szorosabb kapcsolat alakul ki köztük.
  • Tehetünk egy kis kitérőt?-Kérdezte egyszer csak Daniel
  • Miért is ne? Merre megyünk?
  • Majd meglátod!
Ekkor irányt váltott, majd lesegítette Abigailt is.
  • Nem baj, ha te is gyalogolnál? Egy picit hagy pihenjen a ló is.
  • Egyáltalán nem baj! Szeretek sétálni.
Hamarosan egy mezőre értek.
  • Miért is teszünk kitérőt?
  • Meg akarok mutatni neked valamit!
  • És, mit?
  • Majd meglátod! Ne kíváncsiskodj annyit!
  • Na, jó, de akkor csak egyet árulj el: Messze vagyunk még tőle?
  • Nem olyan messze!
  • Hát, akkor siessünk, hogy hamarabb odaérhessünk!-kiáltott fel, majd el is kezdett futni
  • Várj meg! Nem is tudod merre kell menni!
  • Inkább érj utol te, ha tudsz-felelte boldogan
  • Úgy is utolérlek! És akkor majd megbánod!
  • Már várom!

Bocsánat

Bocsánat, de most, hogy így átolvasgatom a fejezeteket, van jó néhány dolog, ami nem stimmel. Például a koruk.
Nem vagyok még ezekben biztos, úgyhogy változtatok. Mostantól Abigail 15 éves lesz (és nem úgy, hogy eltellik egy év, hanem egyszerűen már 15 évesen szökött el) és Daniel 17. Hát, röviden ennyi.

2011. december 13., kedd

Abigail kinézete



Tudom, volt már egyszer ez a cím, de, szerintem ez jobb lett, mint  az előző, úgyhogy kirakom

2011. december 4., vasárnap

A nagy találkozás

Miután befejezte az evést, s ereje már nem volt továbbmenni, ezért elővette kedvenc könyvét. Már nagyon belemerült az olvasásba, mikor egy nyíl röpült el a fejétől alig pár ujjnyira. A lánynak szerencséjére semmi baja nem esett, ám ijedtében nagyot sikított. Ekkor egy 17 év körüli fiú rohant oda.
  • Jól vagy?-kérdezte
  • Igen, csak a nyilad közvetlen a fejem mellett szállt el. De nyugodj meg, nincs semmi bajom, csak a félelemtől sikítottam.
  • Akkor hát megnyugodhatok, hisz miután sikítottál, azt hittem, hogy a szarvas helyett, akit célba vettem, egy leányt sikerült eltalálnom.
  • Akkor örülhetsz. Valamint, ha épp vadászol, én nem is zavarlak tovább!
  • Inkább maradj, nem zavarsz! Vagy sietsz valahová?
  • Az erdőben egy fának dőlve olvastam a könyvemet. Mit gondolsz, sietek valahova?
  • Ez alapján nem hinném. Van kedved velem tartani egy sétára?
  • Örömmel.
Ekkor elindultak az erdőben, egyre beljebb.
  • És, hogyhogy itt olvasol? Vagy egyáltalán miért vagy itt? Nem mintha baj lenne, csak még sose láttalak erre.
  • Hát, Londonba tartok, csak megálltam egy picit pihenni. Épp a könyv egy feszült pillanatánál tartottam, amikor ellőtted a nyilat.
  • Sajnálom, hogy megzavartalak. Őszintén nem volt szándékomban.
  • Igazából nem is baj, sőt köszönöm!
  • De miért? Azt mondtad érdekes volt az olvasmányod.
  • Lehet, de úgy is útnak kellett volna már indulnom, s te szerencsére ráébresztettél erre.
  • Miért is kellett volna útnak indulnod? Azt mondtad, nem sietsz.
  • Oh, túl bonyolult ez ahhoz, hogy elmagyarázzam. Túl hosszú lenne, és nem akarlak addig feltartani.
  • Azt mondtad, hogy Londonba tartasz. Én is arrafelé megyek, tehát mehetnénk együtt, és akkor el tudnád mesélni. Mit szólsz hozzá? Leszel egy darabig az útitársam?
  • Miért is ne?
  • Hát, akkor légy üdvözölve, hivatalosan is! Daniel vagyok! És te?
  • Abigail.
  • Abigail…szép név.
  • Köszönöm-felelte fülig pirulva.
Ekkor a fiú hirtelen irányt váltott.
  • Miért jövünk erre?-Kérdezte Abigail
  • Mivel lóval érkeztem, és őt nem szeretném itt hagyni.
Mindketten szótlanok voltak, mígnem elértek egy szürke lóhoz. Ekkor Daniel ösztönösen felült a lóra, majd a kezét Abigailnek nyújtotta. Abigail bizonytalanul, de felült Daniel mögé a lóra. Ezután Daniel így szólt:
  • A kezed…
  • Tán valami baj van vele?-Kérdezte Abigail aggódva
  • Dehogy! Csak olyan finom, mint egy nemes-kisasszonyé. Ha már erre terelődött beszélgetés, honnan is származol? Sajnálom, csak semmit se tudok rólad, és a kíváncsiságom az egeket verdesi. De, még, mielőtt ezt megmondanád, jó lenne, ha elindulnánk. Kapaszkodj a derekamba!
  • Valóban nemesi-családból származom. Szüleim első gyermeke vagyok, három kisebb testvérem van. A szüleim szerelemből házasodtak annak idején, és még azóta is ugyanúgy szeretik egymást. Testvéreimmel nagyon jó a viszonyom, s még egy barátnőm is van, a szomszédból, akire szintén testvéremként tekintek. Hát, innen is származom. Meg vagy vele elégedve?
  • Természetesen. De, csak azt nem értem, ha ilyen tökéletes volt az életed, miért is nem vagy otthon, a békés családi körben?
  • Áh, nagyon is egyszerű az okom erre.
  • Mégpedig?
  • A szüleim férjhez akartak adni.
  • És, nem volt kérőd? Bár ezt kötve hiszem!-tette hozzá gondolatban.
  • Nem, nem ez volt a baj. Igazából Julia szerint sok kérőm van, csak, engem nem érdekelnek a kérők! Igazából sokkal szívesebben olyasok, mint hogy velük törődöm. Nem akarok még férjhez menni! Szívesebben tanulnék még! De, a szüleim férjet akartak nekem választani. Én pedig nem maradhattam, és az egyetlen megfelelő ötletem az volt, hogy elszökök otthonról.
  • Akkor a szüleid már biztosan keresnek. Biztos, hogy jó ötlet volt eljönnöd? Ha meggondoltad magad, én szívesen hazavinnélek lovon.
  • Átgondoltam már, és a döntésem végleges. De, te még semmit sem mondtál magadról. Úgy járja, ha én meséltem magamról, akkor te is mesélsz!
  • 17 éves vagyok. Egy elég neves családból származom. Két bátyám van, és már mindkettőjüknek van már felesége. A te szüleiddel ellentétben az enyémek nem szerelemből házasodtak, bár mára már megszerettél egymást. Nagyon szeretek vadászni, s szerintem közel s távol ez a legszebb erdő, és itt lehet a legjobban vadászni. És, mit is fogsz csinálni, ha Londonba érsz?
  • Őszintén? Nem tudom! Aggódok is egy picit ezért, de, majd megoldódik.
  • Remélem is. Hogy szólítsalak? Úgy értem, hogy szoktak téged hívni? Abigail? Abby?
  • Senki sem szokott becézni.
  • Hát, akkor, ha megengednéd, lennék én az első, aki ezt megteszi.
  • Ha szeretnéd. Ha itt tartunk, én hogy hívhatlak? Daniel?
  • Hívj csak Danynek!
  • Dany? Ki hívott így téged?
  • A bátyáim hívtak régen. Miért, tán nem tetszik?
  • Dehogynem. Amennyire eddig megismertelek, illik is hozzád!
  • Ó, köszönöm! Ha szabad megkérdeznem, mit tartasz abban a nagy tarisznyában?
  • Majd talán később megtudod!-Felelte rejtélyes mosollyal az arcán.
Ekkor Abigail csöndben maradt, és elgondolkozott. Hogy lehet, hogy ez a fiú kedves hozzá, úgy, hogy nem is ismeri? De, nem maradt sok ideje gondolkozni, mert lassan egy város széléhez értek. Daniel egyre lassított, majd végül megálltak egy fogadó előtt. Daniel leszállt a lóról, majd őt is lesegítette. Ezután a lovat kikötötte, majd Abigailt magával húzva bement a fogadóba.
  • Két szobát szeretnék kérni!
  • Azonnal uram!-mondta a fogadós, s már ment is előre mutatni a szobákat.
  • Ez itt a hölgyé-mutatott egyre-ez pedig az úré-mutatott egy másikra.
  • Köszönjük szépen!-mondta Daniel-Majd reggel fizetünk.
  • Ahogy akarják!-mondta a fogadós- Szép álmokat!
Miután a fogadós elment, Abigail így szólt:
  • Igazán nem kellet volna kivenned egy szobát!
  • Miért, tán szívesebben aludtál volna az én szobámba?
  • Nem úgy értettem, hanem…
Ekkor Daniel a szavába vágott:
  • Nyugodj meg, ez csak egy kis szívesség! Most menj aludni, szerintem rád fér!
Még az ajtóból visszanézett, s így szólt:
  • Jó éjszakát, Abby!
  • Jó éjszakát, Dany!