Honvágy és következményei

 Végre meghoztam az új fejezetet sok agyalás után. De, nem is szaporítom tovább a szót, íme:

Elindultak, de Daniel bármit is kérdezett, Abigail csak pár szavas válaszokat adott. Danielnek elege lett belőle, és hirtelen megállította a lovat.

• Ezt meg miért csináltad?
• Beszélnünk kell!-mondta és közben leszállt a lóról
• Eddig is beszélgetettünk.
• Nem beszélgettünk. Én kérdeztem valamit, te pedig a lehető legrövidebben válaszoltál rá. Én nem élvezem ezt a játékot, úgyhogy hagyd abba!
• Én nem játszok veled!
• Akkor miért viselkedsz ilyen hidegen?
• Nem viselkedek hidegen!
• Dehogynem! Nem rég még minden rendben volt. Mi történt azóta?
• Úgyse értenéd meg, miért számít nekem az annyira, ami történt.
• Mondd el, és meglátjuk!
• Miután kijöttünk a vízből, még beszélgettünk még egy ideig, aztán elaludtunk.
• Ebben mi a nagy dolog?
• Az, hogy együtt aludtunk.
• Még mindig nem értem, hogy ebben mi a probléma.
• Mondtam, hogy ez lesz!
• Igazad van. De, mi lenne, ha elmagyaráznád? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz.
• Gondolj csak bele! Mi lett volna, ha valaki meglát? Azt gondolta volna, hogy szerelmesek vagyunk, pedig jóformán nem is ismerlek!
• Te többet tudsz rólam bárkinél! Ha meg valaki meglátott volna, azt mondtam volna, hogy a húgom vagy, és akkor az emberek nem is gyanakodtak volna! Ilyen egyszerű az egész.
• Talán igazad van. Sajnálom, hogy feleslegesen aggódtam valamiért, ami meg sem történt. Nem tudom, mi van velem. Általában nem szoktam ilyen lenni.
• Megértelek. Csak hiányzik a családod, igaz? Még nem voltál tőlük ennyi ideig távol?
• Sose. A szüleim sose engedtek volna el ennyi időre egyedül sehova se.
• Megértem őket. Ha nekem lenne ennyi idős lányom, leghamarabb az urával engedném el egyedül valahova. Bár, amíg nem találna magának férjet, addig nyugodtan maradhatna a szülői háznál, és, ha el akarna menni hosszabb időre, én és talán még a feleségem is elkísérnénk őt.
• Mit tennél akkor, ha a feleséged nem akarná elengedni a lányotokat?
• Leülnék, és megbeszélném a feleségemmel. Miért érdekel ez téged annyira?
• Nem tudom, csak kíváncsi voltam.
• És azt már tudod, hogy mit fogsz csinálni Londonban?
• Sajnos ötletem sincs. Nem ismerek onnan senkit. Talán, bekopogok minden ajtón, hátha tudnék valamiben segíteni. Tudnék főzni és a gyerekekre vigyázni, cserébe, ha ott lakhatnék. Bár, nem hinném, hogy ezzel bármit is elérnék. Már nincs senkim se, magam vagyok a nagyvilágban.-Felelte könnyekkel küszködve.
• Szállj le a lóról, és gyere ide hozzám!

Abigail engedelmeskedett.

• Abby, kérlek nyugodj meg. Ígérem nem lesz semmi baj!-Mondta, majd magához ölelte a lányt.

 Hosszú percekig így álltak egymást ölelve, így észre sem vették, hogy valaki figyeli őket.