Beszélgetés a valódi énükről

Reggel egy lány nyitotta ki Abigail ajtaját. A lány a fogadós lánya volt.

• Jó reggelt kisasszony! Egy úr várja önt reggelire.
• Jó reggelt önnek is! Köszönöm szépen, hogy szól! Egy pillanat és már kész is vagyok!

Daniel valóban rá várt. Ám, sokkal inkább őt várta, s hogy vele legyen, minthogy azt, hogy indulhassanak. Szerencséjére nem kellett sokat várnia.

• Jó reggelt Abby!
• Jó reggelt! Jól aludt?
• Köszönöm, igen. De…
• De mi a baj?
• Miért magáztál? Tegnap még nem így volt, vagy rosszul emlékszem?
• Igazából már tegnap is magáznom kellett volna, sajnálom, udvariatlan voltam.
• Tudod mit? Még úgy is sok időt vándorlunk együtt, sokkal egyszerűbb, ha tegezzük egymást.
• Ha szeretné! Bocsánat, szeretnéd!
• Természetesen. Ha ezt már megbeszéltük, indulhatunk is, majd ha úton leszünk, akkor még beszélgethetünk.
• Hát, akkor mire várunk?-felelte immár mosolyogva

Felültek a lóra, ám mindketten csöndben maradtak, arra várva, hogy a másik szólaljon meg előbb. Végül Daniel törte meg a csöndet.

• Mesélj még magadról Abby!
• De hát én már meséltem magamról!
• De nem magadról meséltél, hanem a származásodról. Én rád vagyok kíváncsi!
• Mit meséljek?
• Bármit!
• Imádok olvasni, bár erre valószínűleg már te is rájöttél. Mivel én vagyok a legidősebb, mindig az én felelősségem volt a testvéreimre vigyázni. Nekem kellett nagynak lennem, pedig alig három évvel vagyok csak idősebb náluk. Anyám is gyakran velünk van, bocsánat, volt, és szeretett is minket, de…de neki is megvoltak a maga dolgai. A legjobb barátnőm Julia volt, pedig ő teljesen már mint én. Ő bátor, mindig tudja mit akar és meg is harcol azért. Ha tudta volna, hogy azt tervezem, hogy elszökök…biztos megakadályozott volna. Bevallom, nem vagyok olyan, mint hasonló korú lányok. Nem a bálokon jár állandóan az eszem, még nem voltam sose szerelmes, ilyenekről csak a könyvekben olvastam. De, miért okoznak az emberek fájdalmat azoknak, akiket szeretnek? Erre a kérdésre sehol sem leltem választ, egy könyvben sem. Talán, ezért is zárkózok a könyvek világába. Ott nem akar senki se bántani engem. Nem mintha már nagyon bántottak volna, de nem lehetek benne sose biztos. Mi van, ha megszeretek valakit, aki nem szeret viszont? Vagy, viszontszeret, de mégis bánt? Ezekbe nem tudnék beletörődni. Remélem elég részletesen írtam le mindent.
• Részletesen? Ez nem kifejezés. De, ne ijedj meg, nagyon élvezetes volt.
• És, mi van veled?
• Mi lenne?
• Mesélj most te! Te már voltál szerelmes? És, milyen az életed?
• Milyen is az életem? Átlagosnak mondható. Pontosabban, nem olyan mint a tiéd. Hát, egyszerűbb, ha elmondom, de előtte még egy dolgot megtennék.

Ekkor leszállt a lóról.

• Ezt meg miért tetted?
• Így könnyebben a szemedbe tudok nézni, és, mivel úgy sem sietünk annyira, ezért nyugodtan mehetünk így.
• Ha szeretnéd. De, ne gyalogoljak inkább én?
• Egy hölgy gyalogoljon helyettem? Ezt nem engedhetem még neked sem meg.
• Ha ezt már nem is, akkor legalább mesélj te magadról!
• Akkor kezdem is. Bevallom, szerelmes még nem voltam én sem, pedig a szüleim örülnének neki, hisz a bátyáim is 18 éves koruk körül házasodtak meg. A szüleim már javasoltak különböző lányokat, de szerintem van még időm választani. Az idősebbik bátyám öt, a fiatalabbik három éve házasodott. Gyakran gondolkozom, azon, hogy milyen is lesz a jövőm. Bár, ha a szüleimen múlik, egy éven belül megházasodok én is valami kisasszonykával, és, mivel a bátyáim elköltöztek, megkapom a családi birtokot. Szép jövő, nem? De, hogy magamról is meséljek, imádok vadászni, amit gyakran meg is teszek. A szüleim mindenre megtaníttattak, amire csak szükséges lehet. Apám után, majd nekem kell átvennem a helyét, amiről mindkét bátyám lemondott a választottjukért. Igazából, én mindezt teljesen feleslegesnek tartom. Mindent, ami körülvesz. Vagyok, aki vagyok, és teszek, amit teszek. De, sajnos ez nem így működik, és ez ellen én semmit sem tudok tenni.
• Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velem.
• Neked bármikor. Egy dolog azonban még érdekelne veled kapcsolatban.
• Mi lenne az?
• Hány éves vagy?
• 15.
• Máris többet tudok.

Erre mindketten elkezdtek nevetni. Haladtak tovább az úton, és beszélgettek. Észre sem vették, hogy közben egyre szorosabb kapcsolat alakul ki köztük.

• Tehetünk egy kis kitérőt?-Kérdezte egyszer csak Daniel
• Miért is ne? Merre megyünk?
• Majd meglátod!

Ekkor irányt váltott, majd lesegítette Abigailt is.

• Nem baj, ha te is gyalogolnál? Egy picit hagy pihenjen a ló is.
• Egyáltalán nem baj! Szeretek sétálni.

Hamarosan egy mezőre értek.

• Miért is teszünk kitérőt?
• Meg akarok mutatni neked valamit!
• És, mit?
• Majd meglátod! Ne kíváncsiskodj annyit!
• Na, jó, de akkor csak egyet árulj el: Messze vagyunk még tőle?
• Nem olyan messze!
• Hát, akkor siessünk, hogy hamarabb odaérhessünk!-kiáltott fel, majd el is kezdett futni
• Várj meg! Nem is tudod merre kell menni!
• Inkább érj utol te, ha tudsz-felelte boldogan
• Úgy is utolérlek! És akkor majd megbánod!
• Már várom!