Jó barátok

• Jó irányba megyek?-kiáltott hátra Abigail
• Persze! De most már várj be!
• Azt várhatod! Érj inkább utol!
• Meglesz, ígérem!

Meg futottak így egy ideig, ám Daniel szánt szándékkal nem érte utol a lányt, hisz helyette kitalált valami mást. Nem sokára elértek egy folyóhoz.

• Ide jöttünk?
• Igen. Hát, nem is tetszik?
• De, szép. Itt meg is itathatod a lovad.
• Ez volt az egyik tervem.
• És a másik?
• Elmondom, csak előtte tegyél meg nekem néhány dolgot.
• Mi lenne az?
• Vedd le a cipődet, és tedd le a táskád.
• Miért?
• Itt puha a fű, valamint bele tudod mártani a lábad a vízbe.
• Hát, ha szeretnéd.

Ám, mikor hátat fordított a fiúnak, az belelökte a folyóba, eláztatva ezzel a lány ruháját teljesen.

• Ez meg mire volt jó? Mostantól a tegezésnek vége, és egyedül utazom, döntöttem. Legalább, ha egyedül jöttem volna, akkor nem lökött volna senki sem bele a vízbe!
• Sajnálom! Igazán nem akartam rosszat, csak meg akartalak viccelni.
• Rendben. De, ha belökött, akkor legalább segítsen kijönnöm!
• Ha tegezel, akkor igen.
• Rendben, tegezlek. De, most légy szíves segíts!
• Rögtön segítek!

A fiú már nyújtotta is a kezét, hogy kihúzza, de helyette a lány behúzta őt is a vízbe.

• Visszakaptad!-felelte a lány nevetve
• Majd meglátjuk ki nevet a végén…-ekkor egy nagy adag vizet fröcskölt a lány arcába
• Én fogok nyerni!

Ekkor elkezdődött egy szinte véget nem érő vízi csata. Mindenféle trükköket bevetettek egymás ellen, de végül mindketten nyertek. Mikor véget ért a nagy csata, kimentek a partra száradni, s közbe beszélgettek. Igen hamar el is aludtak. Nem sokkal később Abigail felébredt, majd körülnézett. Hirtelen felugrott, és odaszaladt a táskája mellé. A nagy aggodalmát az okozta, hogy Daniel karjaiban ébredt. Mit gondolnának róluk mások, ha így látnák őket? Azt hogy szerelmesek, vagy szeretők? De, hisz ők csak útitársak, semmi sincs közöttük! Ám, miközben így gondolkozott, a lábai még mindig vizesek voltak, és sikerült megcsúsznia a füvön. A feje nagyot koppant a földön, amire Daniel is felébredt. Nagyot nézett, hisz a lány, ki nem sokkal korábban a karjaiban feküdt, most a földön fekszik. Ám, nem gondolkozott sokat, hanem odarohant a lányhoz.

• Jól vagy?
• Persze, csak sikerül elcsúsznom. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy két napon belül egyszer majdnem főbe lőnek, és egyszer pedig magamtól esek egy hátas.
• Valóban nem találkoztam még olyan lánnyal, akivel mindkettő ilyen rövid időn belül megtörtént.
• De, akkor legalább már induljunk.-mondta, s közben vette a cipőjét és a táskáját.
• Rendben. Ülj fel mögém a lóra, s már indulhatunk is!